mentalcentral.hu
dr. Szabó Ákos Péter
sport mentál coach
Kevés dolog érinti érzékenyebben a sportoló gyermeket és a szülőt, mint amikor a játékos nem kerül be a kezdőcsapatba, amikor a gyermek nem kezdő. Pedig ez szinte minden utánpótláskorú sportoló pályafutásának természetes része.
A kispad önmagában nem kudarc és nem büntetés. Sokkal inkább egy fejlődési állomás. A valódi kérdés nem az, hogy ma kezdő-e a gyermek, hanem az, hogy folyamatosan fejlődik-e. A kispad a fejlődési út része — lehetőség arra, hogy a gyermek tanuljon és megfigyeljen, és felkészüljön a következő lehetőségre.
Sok szülő automatikusan arra gondol, hogy a gyermeke gyengébb a többieknél, vagy hogy az edző nem szereti a gyermekét. A valóság azonban ennél jóval összetettebb és korántsem ezek az okok.
Az utánpótlásban egy jó edző elsődleges feladata nem a mérkőzés mindenáron történő megnyerése, hanem a játékosok hosszú távú fejlesztése. A kezdőcsapat összeállítását számos tényező befolyásolja: az ellenfél erőssége, a fejlesztési célok, a játékos fizikális és mentális állapota, az edzésmunka és az adott mérkőzés várható képe.
Előfordul, hogy egy bajnokesélyes ellenfél ellen valóban a legerősebb csapat kezd. Ez nemcsak az eredmény miatt fontos, hanem azért is, mert egy még fejlődő játékost túl korán túl nagy terhelésnek kitenni nem tanácsos, hiszen az akár vissza is vetheti az önbizalmát. Egy megfelelő időben kapott lehetőség viszont sokkal többet segíthet a fejlődésében. Van egy másik ok is, amiről ritkábban esik szó. Előfordul, hogy egy játékos az edzéseken nem dolgozik megfelelő hozzáállással. Kihúzza magát a feladatok alól, nem teszi oda magát, vagy hátráltatja a társait. Erről a szülő sokszor nem is tud. Ilyenkor természetes következmény lehet, hogy a játékos kevesebb játékidőt kap, vagy akár ki is marad a mérkőzéskeretből.
Ne csak várakozzon. Gondolkozzon, éljen együtt a mérkőzéssel.
Érdemes figyelnie a saját posztját, az ellenfél mozgását, a szabad területeket és az edző utasításait. Hasznos kérdés lehet önmagához: „Ha most én lennék a pályán, mit tennék?” Így a játékos fejben végig a mérkőzés része marad, és amikor lehetőséget kap, sokkal felkészültebben tud beszállni. És nem utolsó sorban már önmagában ezzel is bizonyít az edző részére, hogy ő bizony akarja a megmérettetést, készen áll a feladatra. Ezt minden edző értékeli.
A legnagyobb hiba az edző, a csapattársak vagy a körülmények hibáztatása, amiatt ha a gyermeke a cserepadon ül.
Ha minden helyzetre külső magyarázatot keresünk, ha mindig másban keressük az okot, akkor a gyermek nem tanulja meg az önreflexiót. Márpedig a fejlődés mindig azzal kezdődik, hogy felismerjük, miben tudunk előre lépni, fejlődni.
Mások, illetve a külső körülmények hibáztatása helyett hallgassa meg a gyermeket. Fogadja el az érzéseit, de ne erősítse a sértettségét. Inkább kérdezzen tőle: „Mit tanultál ma?”, „Miben szeretnél fejlődni?”, „Miben tudok segíteni?” A cél a fejlődési szemlélet támogatása. De természetesen az edzők sem tévedhetetlenek, ők is emberek. Előfordulhatnak hibás döntések, vagy emberi konfliktusok. Ettől függetlenül a csapat összeállítása kizárólag az edző feladata, joga és felelőssége. Ebben a kérdésben nem alakulhat ki partnerségi döntéshozatal a szülő, a játékos és az edző között, ezt nagyon fontos megérteni és elfogadni.
Alapvetően a játékosok kétféle módon szoktak reagálni arra, ha cserepadra kerülnek. Van, aki megbántódik és esetleg panaszkodik, másokat hibáztat.
A másik figyel, tanul, dolgozik és készül a következő lehetőségre.
A legtöbb edző nemcsak a technikai tudást figyeli. Legalább ennyire fontos számára a hozzáállás: hogyan dolgozik a játékos az edzésen, hogyan reagál a hibákra, mennyire kitartó, mennyire csapatjátékos, és mennyit tesz hozzá a közösséghez akkor is, amikor éppen nem ő van a középpontban. Megjegyzem, hasonlóan működnek a játékosmegfigyelők is.
Nagyon fontos tudatosítani, hogy a hosszú távú sportkarrier szempontjából nem az a döntő kérdés, hogy ma ki ül a kispadon. Az számít, hogy aki ott ül, mit kezd ezzel a helyzettel. Tapasztalatom szerint azok a fiatalok, akik a cserepadot fejlődési lehetőségként élik meg, nagyobb eséllyel maradnak hosszú távon is a sportágban. A kitartás, az alázat, a szorgalom és a fejlődési szemlélet sokkal többet ér, mint a korai sikerek.
